Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


  

 

  

      

         Tisztelettel köszöntök minden látogatót !

 

 

      Szeretettel és tisztelettel készítettem a weboldalt is. Itt igyekeztem emléket állítani egy olyan fantasztikus embernek, akinek  a barátsága életem legjelentősebb és egyben a legfontosabb zenei eseménye volt és marad is egész életemben! Olyan megtisztelés volt és marad örökre, amit nem igazán lehet szavakba foglalni! Kapcsolatunk kezdete a teljes véletlennek nevezhető ! Az ő ember szeretete, az ő kreativitása, kimagasló látásmódja és feltétlen géniusza táplálta a kapcsolatunkat. Példaképe lehet sokaknak a helyes együttélés, békesség, szeretet,segítség nyújtás és elkötelezettség gyakorlásában. Életében mindig kész volt megújulni és a jó érdekében akár váltani is. Zenész, író,politikai aktivista, környezetvédő, mélyen emberbarát. Beskatulyázó és szűk látásmódú világunk számára nehéz volt és maradt a mai napig! A kommunisták nem tudtak vele mit kezdeni, mert énekel Jézusról csak úgy mint a világhírű dala is vallási természetű,- hisz az Ószöveségi Prédikátor 3 szövegére írt dallamot. Pedig az Amerika Ellenes Tevékenységet Vizsgáló Bizottság megidézte kommunista nézetei miatt és meghurcolták. A tőkések szintén nem rajongtak ha a színpadon látták és hallották kegyetlen szókimondása miatt. A férfi a folkzene ikonja, a műfaj mai legendája Pete Seeger. Neki szeretnék mint  egy méltatlan ember a magam módján egy hazai web lapot készíteni és ezzel egy hatalmas hiányt enyhíteni hazánkban. Sok egyéb mellett  azért is, mert nélküle sosem lettem volna zenész.

  Sajátos zenei világunkban nem találok semmi meglepőt abban, hogy a hazai zenei hatalmasságok sosem hívták meg a színpadainkra, miközben olyanokat akik a keze alatt nőttek fel,  úgy mint Joan Baez, Bob Dylan,Johnny Cash, járt hazánkban. Sajnos, hiányos hazai ismeretünk  a folk zenéről nem tudott felnőni a feladathoz. Történt kísérlet erre,- miután hazatértem a kelet-berlini koncertjéről-, ám a rendszerváltás meghiúsította a megvalósítását. Csak sajnálhatjuk, hogy egy ilyen horderejű művészt nem sikerült meghívnunk a hazai közönség számára! Minden nap ajándék amíg Pete Seeger velünk van !!!!

 

                                                                                                           

pete-seeger.jpg

 

 Sajnos mára megváltozott a helyzet, mert 2014.01.27.-én visszaadta lelkét a Teremtőjének egy Presbiteriánus kórházban elaludt betelve az élettel.Nyugodj  békében kedves tanítóm és barátom!

     Figyelem! A weboldal eredetileg Pete Seeger és az én kapcsolatomnak akart emléket állítani de halála után be kellett, hogy lássam,  személyét illetően nagy sötétség uralkodik honfitársaim köreiben. Jobbérzésűek számára kibővítettem a teljesség igénye nélkül filmekkel és lemezekkel a függőleges oszlopot ahol alul található egy " Teljes bejegyzés " és egy " Nyitóoldal " szöveg. Újabb oldalak nézhetők meg a " Nyitóoldalra" kattintással, míg a lejátszás a " Teljes bejegyzésre " kattintással  vállik megnézhetővé. Jó szórakozást kívánok mindenkinek !

    A Deezer jóvoltából a honlap LP-k és CD-k hallgatására is rendkívül akalmas!

______________________________________________________________ ______________________________________________________________ Kelet Berliben történt találkozásunk emlékére sok más mellett azzal emlékeztem meg, hogy saját használatra alkatrészenként elkészítettem egy hosszú nyakú 5 húros Seeger banjo és ezt feltettem a YouTube-ra. Ennek köszönhettem,hogy meghívást kaptam az USA-ba emlék látogatásra Susan és Ferenc Bozsótól. A Ő vendégük voltam , programot szerveztek számomra és állták minden kötségemet.Egy új amerikai hölgy barátom dalba foglalta történetemet Pete Seegerrel.
 

Pete Seeger Rainbow Race (1973 )

2017.12.03

Önálló LP.

 

Pete Seeger at Carnegie Hall (1963.)

2017.12.03

Pete a politikai üldöztés után ezzel a koncertel került vissza a normális mederbe.
 

Lydia Adams Davis

2016.12.02

A Pete Seeger baráti köréhez tartozó folk gitáros énekes.

 

A hosszú nyakú bendzsóm története

2016.03.20

Hogyan lett Seeger féle hosszú nyakú ( Seeger long neck ) bendzsóm.

 

Pete Seeger tanított bendzsózni

2016.01.03

Pete Seeger önzetlenül tanított, ezért azt gondolom, hogy ez nekem is kötelességem megosztani a tőle elsajátított technikákat. Jó bendzsó tanulást kívánok !

 

Pete Seeger in east Berlin 1967.

2015.12.26

Pete Seeger első kelet berlini archive anyaga.

 

A hosszú nyakú bedzsóról

2015.10.03

Miért a hosszú nyakú bendzsó?

 

Woody Guthrie vitorlás a Hudson Folyón

2015.09.24

Pete Seeger Woody Gurthrie-nak állított emléket a Clearwater mellett ezzel a vitorlással.

 

A Seeger hosszú nyakú bendzsóm története

2015.09.20

Hasonlóan az első bendzsómhoz, a hosszú nyakú hangszerem is részenként áll össze. A nyakat a postás 2015.09.05.-én hozta meg nem kis örömömre.

 

VEGA RANGER BANJO

2015.04.24

A kartámasztó nem volt a kapott hagszeremem

 

Képgaléria

Szovjet nagylemez

Dátum: 2014.05.05
Fénykép: 3
Mappák: 0

Prágában

Dátum: 2014.05.05
Fénykép: 5
Mappák: 0

Magánélet otthon

Dátum: 2014.05.05
Fénykép: 8
Mappák: 0

Pete Seeger - Darling Corey & Goofing off Suite

Dátum: 2014.05.17
Fénykép: 1
Mappák: 0

Pete Seeger-Folk Song for Young People

Dátum: 2014.05.17
Fénykép: 1
Mappák: 0

Pete Seeger at 89

Dátum: 2014.05.17
Fénykép: 1
Mappák: 0

Arlo Guthrie and Family with Pete Seeger

Dátum: 2014.05.17
Fénykép: 1
Mappák: 0

Pete Vancouverben

Dátum: 2014.06.06
Fénykép: 1
Mappák: 0

Pete Seeger sings Woody Guthrie

Dátum: 2014.06.13
Fénykép: 1
Mappák: 0

Pete Seeger interjú otthonában

Dátum: 2014.06.14
Fénykép: 1
Mappák: 0

Pete Seeger - We Shall Overcome

Dátum: 2014.06.14
Fénykép: 1
Mappák: 0

Pete Seeger and Ed Renehan

Dátum: 2014.06.21
Fénykép: 1
Mappák: 0

Pete Seeger Sing a Long Sander Theather

Dátum: 2014.06.21
Fénykép: 1
Mappák: 0

Pete Seeger Broadside 2

Dátum: 2014.06.21
Fénykép: 2
Mappák: 0

Pete Seeger Industrial Ballads

Dátum: 2014.06.22
Fénykép: 1
Mappák: 0

Pete Seeger Frontier Ballads

Dátum: 2014.06.22
Fénykép: 1
Mappák: 0

Pete Seeger and Arlo Guthrie Together In Concert

Dátum: 2014.06.22
Fénykép: 2
Mappák: 0

American Favorite Ballads vol 1.- 5.

Dátum: 2014.06.24
Fénykép: 1
Mappák: 0

Pete Seeger Christmas Carols

Dátum: 2014.06.24
Fénykép: 1
Mappák: 0

Pete Seeger - Pete ( Grammy)

Dátum: 2014.07.03
Fénykép: 1
Mappák: 0

Pete and Arlo in Saratoga

Dátum: 2014.07.12
Fénykép: 2
Mappák: 0

Pete Seeger sings John Henry and other folk favorites

Dátum: 2014.07.13
Fénykép: 1
Mappák: 0

Pete Seeger in Barcelona

Dátum: 2014.07.20
Fénykép: 3
Mappák: 0

American Folk Antology Pete Seeger

Dátum: 2014.07.27
Fénykép: 1
Mappák: 0

Pete Seeger Rainbow Quest

Dátum: 2014.07.27
Fénykép: 1
Mappák: 0

Pete Seeger sings Leadbelly

Dátum: 2014.07.27
Fénykép: 1
Mappák: 0

Pete és Stevie Wonder a Dicsőség Csarnokában

Dátum: 2014.07.30
Fénykép: 2
Mappák: 0

Pete Seeger The Best Collection Of American Ballads

Dátum: 2014.08.14
Fénykép: 1
Mappák: 0

Seekig Seeger

Dátum: 2014.08.14
Fénykép: 1
Mappák: 0

Pete Seeger and The Almanac Singers

Dátum: 2014.08.15
Fénykép: 1
Mappák: 0

Pete Seeger albumok

Dátum: 2014.08.16
Fénykép: 1
Mappák: 0

Hudson River Sloop Clearwater

Dátum: 2014.08.30
Fénykép: 1
Mappák: 0

Pete Seeger : Solo Years 1956 - 59.

Dátum: 2014.08.31
Fénykép: 1
Mappák: 0

Pete Seeger : Solo Years 1960 - 62

Dátum: 2014.08.31
Fénykép: 1
Mappák: 0

Pete Seeger : Solo Years 1950 - 56

Dátum: 2014.08.31
Fénykép: 1
Mappák: 0

The Complette Bowoin College, 1960.

Dátum: 2014.08.31
Fénykép: 1
Mappák: 0

American Favorite Ballads vol 1.- 2.

Dátum: 2014.09.01
Fénykép: 1
Mappák: 0

Pete mozi filmben

Dátum: 2014.09.16
Fénykép: 1
Mappák: 0

Pete Seeger in Sweden 1968.

Dátum: 2014.10.13
Fénykép: 1
Mappák: 0

Tüntetésen

Dátum: 2014.11.26
Fénykép: 1
Mappák: 0

Pete Seeger long neck banjo

Dátum: 2014.12.11
Fénykép: 1
Mappák: 0

How to play the 5-string banjo

Dátum: 2014.12.11
Fénykép: 1
Mappák: 0

Pete Seeger long neck banjo, text,photo

Dátum: 2014.12.20
Fénykép: 1
Mappák: 0

Pete and Union Made

Dátum: 2014.12.20
Fénykép: 1
Mappák: 0

Banjo dob akció

Dátum: 2014.12.20
Fénykép: 1
Mappák: 0

Vega Ranger 5 string banjo

Dátum: 2015.01.14
Fénykép: 1
Mappák: 0

Jean Carignan and Pete Seeger

Dátum: 2015.01.19
Fénykép: 1
Mappák: 0

Goofin off Suite

Dátum: 2015.03.17
Fénykép: 3
Mappák: 0

Library of Congress

Dátum: 2015.05.03
Fénykép: 1
Mappák: 0

Meghalt Guy Carawan

Dátum: 2015.05.09
Fénykép: 1
Mappák: 0

Workshop

Dátum: 2015.07.26
Fénykép: 1
Mappák: 0

Sing Out! With Pete Seeger

Dátum: 2015.07.26
Fénykép: 1
Mappák: 0

Seeger hútartó

Dátum: 2015.07.28
Fénykép: 1
Mappák: 0

Obama koncert

Dátum: 2015.08.13
Fénykép: 1
Mappák: 0

Indiában

Dátum: 2016.04.17
Fénykép: 1
Mappák: 0

Pete Seeger and Sonny Terry

Dátum: 2016.04.17
Fénykép: 1
Mappák: 0

Pete Seeger - Tönder

Dátum: 2016.05.06
Fénykép: 1
Mappák: 0

Pete Seeger in Wasn't Time

Dátum: 2016.05.06
Fénykép: 1
Mappák: 0

Rainbow Race

Dátum: 2016.05.06
Fénykép: 1
Mappák: 0

Pete Seeger Family Sing A Song

Dátum: 2016.05.06
Fénykép: 2
Mappák: 0

Pete Seeger family how to play the 5 string banjo

Dátum: 2016.06.12
Fénykép: 1
Mappák: 0

Clearwater Revival and Alternative Energy

Dátum: 2016.07.19
Fénykép: 1
Mappák: 0

A We Shell Overcome dal kialakulása

Dátum: 2016.07.26
Fénykép: 14
Mappák: 1

Vega Folk Ranger bendzsók

Dátum: 2016.08.10
Fénykép: 1
Mappák: 0

Sloop Woody Guthrie

Dátum: 2016.08.10
Fénykép: 5
Mappák: 0

Kilátó

Dátum: 2016.08.10
Fénykép: 6
Mappák: 0

Long neck Deering bendzsó tok

Dátum: 2016.08.11
Fénykép: 4
Mappák: 0

Az első bedzsója, saját készítésű

Dátum: 2016.08.14
Fénykép: 1
Mappák: 0

WHYTE LADIE PETE STYLE

Dátum: 2016.08.23
Fénykép: 4
Mappák: 0

New York, Beacon

Dátum: 2016.10.31
Fénykép: 2
Mappák: 1

Pete Seeger Interview Part 1 Why and When

Dátum: 2016.11.17
Fénykép: 3
Mappák: 0

R.J Storm

Dátum: 2016.11.24
Fénykép: 1
Mappák: 0

Old time " How to play the 5 string banjo

Dátum: 2016.12.09
Fénykép: 1
Mappák: 0

Pete Seeger in England

Dátum: 2016.12.25
Fénykép: 1
Mappák: 0

Pete Seeger Arkansas Traveler

Dátum: 2016.12.25
Fénykép: 1
Mappák: 0

Essential Pete Seeger

Dátum: 2016.12.25
Fénykép: 1
Mappák: 0

Pete Seeger and Big Bill Broozy

Dátum: 2016.12.26
Fénykép: 1
Mappák: 0

Stragers And Cousins

Dátum: 2016.12.26
Fénykép: 1
Mappák: 0

PETE at Villagate Gate Vol 1.- 2.

Dátum: 2016.12.26
Fénykép: 1
Mappák: 0

Pete at Mandel Hall Chicago

Dátum: 2016.12.26
Fénykép: 2
Mappák: 0

Pete

Dátum: 2016.12.26
Fénykép: 0
Mappák: 0

Tomorro Children - Pete Seeger

Dátum: 2016.12.26
Fénykép: 0
Mappák: 0

Goofing Off Suite

Dátum: 2016.12.26
Fénykép: 0
Mappák: 0

With Voices Together We Sing - Pete Seeger

Dátum: 2016.12.26
Fénykép: 0
Mappák: 0

Banjo Newsletter

Dátum: 2017.01.02
Fénykép: 0
Mappák: 0

Pete Seeger and Peter H.D. McKee

Dátum: 2017.01.02
Fénykép: 0
Mappák: 0

New York City 2016. 10. 14. Pete Seeger emléklátogatás

Dátum: 2017.01.12
Fénykép: 0
Mappák: 0

Beacon Sloop Club Alternative Energy

Dátum: 2017.03.21
Fénykép: 0
Mappák: 0

Pete and Mike Seeger

Dátum: 2017.03.26
Fénykép: 0
Mappák: 0

Sloop Club Beacon

Dátum: 2017.03.27
Fénykép: 1
Mappák: 0

Pete Seeger and Sonny Terry at stage

Dátum: 2017.05.26
Fénykép: 0
Mappák: 0

The Foolish Frog

Dátum: 2017.07.03
Fénykép: 0
Mappák: 0

Pete - Indians

Dátum: 2017.07.16
Fénykép: 0
Mappák: 0

Pete Seeger otthona

Dátum: 2017.08.15
Fénykép: 0
Mappák: 0

Music From Oil Drums

Dátum: 2017.12.01
Fénykép: 0
Mappák: 0

Pete Seeger And Arlo Guthrie together

Dátum: 2017.12.15
Fénykép: 1
Mappák: 0